A sűrű köd miatt legalább hetven gépjármű ütközött össze illetve rohant egymásba Szlovéniában szombat délután a Ljubljanából Koperbe vezető autópályán, négyen meghaltak és harmincan megsérültek a szlovén hírügynökség, az STA jelentése szerint.
zaol.hu bejegyzései
Zalaapátiban új út és híd épült a kerékpárosoknak, de a falu más értékeket is rejt
Zalaapáti – Mivel érdemelte ki Köncöl János zalaapáti gazda azt a dicsérő oklevelet, amit 1937-ben a magyar királyi földművelésügyi minisztertől kapott?
Hosszú Katinka 4, Cseh László 2 arannyal folytatta Luxembourgban
Hosszú Katinka négy számban győzött, Cseh László pedig két döntőben diadalmaskodott szombaton, a luxembourgi nemzetközi pénzdíjas úszóverseny második napján.
Halálos baleset történt Kecskeméten: két autó ütközött
Két személyautó ütközött Kecskeméten, az egyik jármű vezetője a helyszínen életét vesztette – közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő helyettese szombaton.
Puljko triplái okozták a ZTE KK végzetét
Szombaton ismét idegenben lépett pályára a Zalakerámia-ZTE KK NB I A-csoportos férfi kosárlabda csapata, amely a Kaposvár vendége volt. A zalaiak hosszú idő után kaptak ki.