A nemzetközi közösség erőfeszítését sürgette a Szíriában szembenálló felek tárgyaló asztalhoz való ültetése érdekében Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
zaol.hu bejegyzései
Peking aggódik az amerikai rakétavédelmi rendszer Dél-Koreába telepítése miatt
Peking vasárnap „mély aggodalmának” adott hangot, amiért Dél-Korea és az Egyesült Államok úgy döntött, megkezdi tárgyalásait egy fejlett amerikai rakétavédelmi rendszer (THAAD) Dél-Koreába telepítéséről.
Prost nem lesz a Renault tagja
A négyszeres világbajnok kizártnak tartja, hogy szerepet vállaljon a Forma-1-be visszatérő csapatnál 2016-ban.
A Haas csapat szerint akár a pontszerzés is lehetséges
A Haas csapatfőnöke elmondta, hogy mik a terveik idén, és esetleg akár a pontszerzés is sikerülhet első F1-es szezonjukban
Tajvani földrengés – Keresik a túlélőket, sokan vannak még a romok alatt
Tizennyolcra emelkedett a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, 152 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban – közölte a helyi média vasárnapi első jelentéseiben.