Közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor a Budapestre látogató NATO-főtitkárral, az eseményre azonban több médium meghívást sem kapott, az ott mégis megjelenő RTL Klub stábját pedig nem engedték be. A köztévé végig forgathatott.
Zalaegerszegi Hírhatár bejegyzései
Elzárkózott az MTI az Orbán vejét kritizáló ellenzéki közleménytől
Az MTI szerdán megtagadta annak a közleménynek a kiadását, amelyben arról írtam, hogy az Európai Unió csalásellenes szervezete (OLAF) nyomozást folytat azon cég ellen, melynek egyik tulajdonosa a vizsgált időszakban Orbán Viktor veje, Tiborcz István volt – írta a 168ora.hu oldalára eljuttatott közleményében Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke.
Kolláth György: demokratikus úton nem váltható le Orbán
Az ismert alkotmányjogász szerint ma hazánkban nincs demokrácia és jogállam, amiben azonban nemcsak a kormányzó jobboldalnak van felelőssége, mivel a baloldali ellenzék kísérletet sem tett, hogy ezt a folyamatot meggátolja.
Juszt László a Facebook-on fejelte le Frei Tamást
„Néztem Friderikusz beszélgetését Frei-vel és rájöttem: hibát követtem el. Jóvá teszem. De mindenekelőtt – aki elhiszi, hogy egy bérgyilkos, aki 1 millió dollárért öl, az utána odaáll egy tv műsor kamerája elé és ezt 600 dollárért el is mondja, az ne olvassa tovább ezt az írást!…” – kezdi a provokatív vallomást Juszt.
Honnan szerzi a fegyvereit az Iszlám Állam?
Érdekes felfedezést tett idén februárban a Conflict Armement Research nevű brit fegyver adatbázist kezelő cég, amely szisztematikusan gyűjti az Iszlám Állam harcosaitól elkobzott fegyvereket.