Már a múlt kedden szerette volna elmondani Hosszú Katinka azt, ami bántotta. Akkor a Magyar Olimpiai Bizottság ünnepi közgyűlése miatt nem tette meg, azon beszédet mondott Orbán Viktor és ott volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach is. Most viszont igen, itt van vágatlanul. Jövőre olimpia jön, 2017-ben pedig Budapest rendezi a vizes vb-t.
Zalaegerszegi Hírhatár bejegyzései
Kocsis Máté önkormányzata vastagon megállapodott Habonnyal
Habony Árpád lapjával szerződött Kocsis Máté fideszes polgármester önkormányzata – erre hívta fel a figyelmet az LMP VIII. kerületi szervezete. Habár Józsefvárosnak van saját, ingyenes lapja, az önkormányzat mégis hosszú távra vásárolt felületet a Lokál című hetilapban.
Habony hisztizik és perel
Határozottan visszautasít minden olyan, a médiában megjelenő, ügyfelére vonatkozó állítást és híresztelést, "amely azt a hamis látszatot kelti, hogy nem rendelkezik a megélhetését biztosító törvényes és nyomon követhető jövedelemmel" – írta közleményében Habony Árpád jogi képviselője.
BKK járatokon követték, majd megverték s kirabolták
Rablás elkövetőit keresi a rendőrség. Egy férfi és egy nő követte áldozatát, akit minden előzmény nélkül ütlegelni kezdtek, majd elvették mobiltelefonját és okmányait. A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága 01090/3870/2015. bűnügyi számon eljárást indított rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
Elvégezték az első tüdő-transzplantációt Magyarországon
A kormány 900 millió forinttal támogatta az operációhoz szükséges infrastruktúra kiépítését. Az onkológiai intézet főigazgatója szerint a világszínvonalú beavatkozást hat napja végezték el, és sikeres volt.