A politikai ciklus végéig nem 6 ezer, hanem 100-150 ezer fővel csökkenhet a közszférában dolgozók száma, mondta Csepreghy Nándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Három héttel ezelőtt Csepreghy…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Felmentették a vörösiszapper összes vádlottját
Bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék csütörtökön. A bő öt évvel ezelőtti katasztrófában nyolc ember meghalt és mintegy…
A lengyel út követésével még többen élhetnének a CSOK-kal
Kevesebb, mint egy hét múlva, február 3-án jelenik meg két új kormányrendelet, melyek minden szabályt és módosítást tartalmaznak majd a lakáspiacot érintő támogatási rendszerrel kapcsolatban. Már…
Mindjárt itt a NAV-os bevallási nyilatkozat határideje
A bevallási nyilatkozat kitöltésének február 1. a határideje, az adózóknak hétfőig van lehetőségük ezt a nyomtatványt postán eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), vagy bevinni az…
Így teljesülhetett tavaly a kormány nagy célja (2.)
Nem neveznénk trükközésnek, ami az év végén történt, egyszerűen a korábbi felhalmozott likviditást építettük le az adósságcél teljesülése érdekében – hangzott el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)…
