A sebezhetőséget kihasználva az alábbi napilapok admin felületéhez lehet hozzáférni:
Pécsinapilap
Budapestinapilap
Debreceninapilap
Gyorinapilap
Miskolcinapilap
Szegedinapilap
Székesfehérvárinapilap
Siófokinapilap
Kaposvárinapilap
Szekszárdinapilap
Bajainapilap
Békéscsabainapilap
Bonyhádinapilap
Napilapcsoport bejegyzései
Várják a magyar jelentkezéseket a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre
Magyar település lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2023-ban, a cím elnyerésére már idén lehet pályázni – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Pécsen, amely 2010-ben viselte az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet.
Országosan mintegy 4300 erdei fülesbaglyot számoltak össze
Országosan mintegy 4300 erdei fülesbaglyot (Asio otus) regisztráltak a január második hétvégéjén tartott számlálás során – közölte Kovács Ágnes természetvédelmi mérnök, az önkéntesekkel végzett felmérés vezetője az MTI-vel. – Pécsi Napilap –
Havat és esőt is hoz a kettősfront
Ma fokozatosan megszűnik a csapadék, a következő napokban pedig száraz és hideg levegő uralja majd a Kárpát-medence időjárását. – Pécsi Napilap –
Mai névnapok és eredetük
Lóránd: A Lóránt, illetve kissé régies változata, a Loránd férfinév a germán Roland névből keletkezett az r és az l hang fölcserélődésével. – Pécsi Napilap –