Harmincöt országból a tavalyi 22.-ről a 27. helyre került Magyarország az idei Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) rangsorában, a lehetséges 1000 pontból 578-at elérve. A vizsgálat hat nagyobb területre vonatkozó, összesen 48 szempont alapján értékelte a 28 uniós és hét másik európai ország egészségügyét, elsősorban a páciensek szempontjából.
Zalaegerszegi Hírhatár bejegyzései
Neonácik masíroztak – az ellenzék közömbös
A magyar királyok koronázó városában, Székesfehérváron rendezte Kitörés Nap-i megemlékezését a neonáci szélsőjobb szombaton. Tiltakozásról, ellentüntetésről semmi hír, pedig pár hete a tervezett Hóman-szobor miatt sikerült megtalálni a médiát.
Kivágják az Orbán veje által megvásárolt védett kastélypark fáit
Egy a Népszabadságnak elküldött feljelentés szerint elkezdték kivágni a védett turai kastélypark fáit. A tavaly eladott kastély tulajdonosaként Tiborcz Istvánt, Orbán vejét azonosítják.
A vegyészek is készülnek a pedagógustüntetésre
Nagy erőkkel készülnek a vegyészek, akár szakszervezeti buszokkal érkeznek a fővárosba az ágazatban dolgozó szülők, nagyszülők és diákok az ország több pontjáról a pedagógusok február 13-ai demonstrációjára.
Hárommilliárdot tolt Orbán Bajnai cégének
Hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott az állam – az adófizetők pénzéből – egy beruházásnak: Orbán meglepő mód személyesen megjelent s avatta fel a győri Graboplast Zrt. új, tatabányai gyárát. A beruházás 6,2 milliárd forint, 120 munkahelyet ígér. Orbán pedig további 12 000 milliárdot.